Oh, I'm just waitin til the firing's stopped
Oh, I'm just waitin til the shine wears off.

Igen, hát nem úgy kezdődött ez a mai nap, mint ahogyan azt elvártam volna. Anya lekísért a buszmegállóig, aztán ment dolgozni, úgyhogy kénytelen voltam elmenni suliba. Végülis ez nem olyan nagy gond, gondoltam, hisz úgyis meg kellett írnom egy fogalmazást egyik órára, így leadom valamelyik osztálytársamnak a buszon, aztán felmegyek a kórházba. Nos, egy osztálytársam sem ült természetesen a buszon, ezrét kénytelen voltam bemenni a retkes iskolámba, fel a második emeletre, ahol a matek óra várt, az osztályfőnökömmel. Ahogyan beléptem az aulába, megcsapott a festékszag: majd lenéztem a padlóra és láttam, hogy MINIMUM húsz darab festékdoboz állt ott, tető nélkül, mintha a munkások azt szerették volna, hogy a diákok jól bekábuljanak ettől a csodás szagtól. Nos, nekem nem kellett több, körülbelül öt perc után ismét elkezdett kijönni az asztmarohamom, de mondhatni időben, mert akkor már felértem és odaadtam a papírokat, majd jött az SMS Layofeltől, hogy hol vagyok. Azonnal fogtam magam és lerohantam, mert már a hányinger is rámtört, de útközben találkoztaqm az osztályfőnökkel, akinek csak köszönni tudtam. Átfutott az agyamban, hogy beszélni kellene vele, de nem hiszem, hogy értékelné ha lehánynám. Kimentem a friss levegőre, próbáltam normálisan lélegezni, ahogyan az úgymond sikerült, de a hányinger és a szédülés nem múlt el. Layofel jött, majd mondtam neki h siessen, bezséljen az ofival, hogy ez így nem mehet tovább és hogy le kell igazolnia azokat a hiányzásokat, amelyeket nem saját hibámból hiányzok, hanem az iskoláéból, mert nem bírja tanítási szünetben vagy akár hétvégén alkalmazni a munkásokat. És tudjátok mindebben a legrosszabb az, hogy még nekem van bűntudatom amiatt, hogy megint hiányzok. Pedig ez az iskola hibája.
Az osztályfőnök szerény személyisége ellenére teljesen fel volt háborodva, hogy ilyet kérek. Nos rendben, azt hiszem, hogy perelhetném is a sulit vagy kihívnám az ÁNTSZ-t, akkor tényleg fel kellene, hogy háborodjanak. De így nem. Nagyon fájt igazából, hogy már a saját osztályfőnököm is elpártolt tőlem, mert ez olyan mintha azt mondanák nekem, hogy "hé, miért vagy te asztmás?" Nos tudjátok kedves agyatlan idióta elfuserált barátaim, így születtem és az asztmámat annak köszönhetem, hogy a köldökzsinór még akkoriban rátekeredett a nyakamra és majdnem meghaltam tőle. Azóta nem működik normálisan a légzésrendszerem, akármennyire is bizonygatják az orvosok, nem ők vannak ebben a testben.
Felmentünk Layofellel a kórházba, hogy kivizsgáltassuk ezt az egészet, mert már tényleg nem tudok mit kezdeni ezzel az egésszel. Kissé szédelegve bementem a recepcióshoz, majd miután bekapcsolta a mikrofonját, közöltem vele a rossz hírt.
"Asztmarohamom volt, ilyenkor hova kell menni?" - kérdeztem bizonytalanul és még mindig holt sápadtan, aztán a recepciós ismét benyomta a kis gombját, majd megkérdzete a rezegő hang:
"Epilepsziás roham?" - kérdezte pókerarccal.
"Asztma roham." Feleltem jobban hangsúlyozva az asztma szót, hogy még az ő kis fülecskéje is felfogja a hangokat.
"Menj a tüdőgondozóba, bár oda elő kell jegyeztetni...azért kérdezd meg." - majd kezével a kijárathoz mutatott, attól pedig a balra eső részre, ahol egy újabb automatikusan kinyíló ajtó várta a betegeket.
Bementünk, tényleg. Ugyanezt megkérdeztem, mire azt felelték, hogy menjek az ambulanciára a problémával. Nos nem kellett megkérdeznem merre is van, hisz tegnap jártam arra, mikor anyám rosszul lett és Layofellel is voltam már ott, mikor a szemhéja felszakadt. Igaz, nincs nyugodt életem. Beértünk a kijelölt helyre, ahol egy nő állt a recepciós pultnál, az egyik kezét nem mozgatta, a másikkal pedig valamilyen igazolókártyáját adta át a nővérnek. Tíz perce vártunk már ott és azon gondolkodtunk hangosan Layofellel, hogy "Hé, ez itt a sürgősségi osztály. Milyen gyors." Aztán a nő felénk fordult, mire elkezdte mondani, hogy már fél órája ott áll törött kézzel és vár az ellátásra. Nos, nem tudom hogy vagytok vele, de ez nekem egyáltalán nem biztató. Hogy lehet az egészségügy ennyire felelőtlen? Nem, inkább úgy kérdezem, hogy hogy alkalmazhat az egészségügy ilyeneket mint ezek?
Jó, nem akadok fenn ilyeneken, elég nekem az én bajom. A nővér öt perccel ezután megérkezett, majd ránk nézett és kérdezte, hogy mi mire várunk. Ismét elmondtam a sablon szöveget, mire megkérdezte, hogy elmúltam-e már tizennyolc. Már ekkor tudtam, hogy ismét vándorolnunk kell. És milyen igazam volt. A gyermekosztályra küldtek minket, mert még nem töltöttem be a tizennyolcat, és ez kicsit megalázó volt számomra, hisz már csak tíz hónap kell hozzá. félretettem büszkeségem és bementünk a gyermekosztályra. Ott voltak az újszülöttek és anyjuk, kisgyerekek és kétségbeesett szülők. Persze orvos egy szál sem volt, csak egy ápoló, aki beszélgetett valami ismerősével, ezért észre sem vett minket. Körülbelül tíz percet várhattunk, mikor egy elég érzéketlen és homoszexuális hangú középkorú-de-vészesen-közelít-a-vénkorhoz orvos kérdzete, hogy ki a következő. Persze szét sem néztünk, rögtön ordítottuk mindketten, hogy mi vagyunk azok. Bementünk mindketten, elmondtam az orvosnak mi történt, az pedig írkált valmait a gépbe, majd enyhe bunkó beütéssel megkérdezte, hogy miért nem mentem a háziorvoshoz. Hát, egy, azért, mert az körülbelül öt kilométerre van a sulitól és nem szerettem volna meghalni, másrészt meg a kórház kétszáz méterre van a sulitól, persze azt az indokot választottam inkább, hogy a háziorvos délutános. Azt mondta meghallgat a sztetoszkóppal, elég durván csinálta, nem elég hogy enyhe pánikrohamom volt amiatt, hogy ismét asztmarohamom(!) lesz, nem, még szétüti a testem minden egyes porcikáit, hogy a végén annyit mondjon: minden rendben. Szívesen mondtam volna, hogy nem kéremszépen, semmi sincs rendben, de sajnos az orvosokat tiszteletben tartom, ezért nem szóltam semmit. Hirtelen megszólalt, mellőzve azokat a tényeket, amiket felsorakoztattam, hogy valószínűleg a festék miatt volt asztmarohamom, nem figyelt rám. Felküldött röntgenre "biztos ami biztos" címen. Jó, felmentünk, én majdnem lefejeltem az átjárónál az ajtót, de időben húztam be a fejem és mértem fel a helyzetet. A röntgennél fél órát ültünk Layofellel, hogy bemehessek végre (és ekkor már mársél órája volt annak, hogy egyáltalán rohamom volt), sikerült, bejutottam. Aztán kérdeztem, hogy visszamehetünk-e mire azt felelte a kedves nővérke, hogy nem, várjuk meg a leletet. Jó, fél órát vártunk, besokkaltam és odamentem egy másik nővérhez megkérdezni, hogy mi a picsa tart ennyi ideig, mert már fél órája várakozunk és az is végzett már, aki utánunk jött. Azt válaszolta, hogy még másfelet is várhatunk, mert az orvos épp kielégíti magát - jó, a második része enyhe túlzás, mert olyan ideges lettem az első felétől, hogy nem is igazán érdekelt, mit mond utána. Visszamentünk az orvoshoz, nem találtuk ott, ezért Layofel megkérdezte a nővéreket, hogy merre van és mondták, hogy az orvos már készülőfélben van és mindjárt elmegy. Kicsit ideges lettem, de végülis visszajött és megállapította, hogy nincs semmi bajom, ezrét biztos pszichés a probléma, én pedig csak úgy odavetettem, hogy nem lehet, hogy a festékre vagyok allergiás? Erre sokat sejtetően csak annyit válaszolt: De, az is lehet.
Igen, valószínűleg egy matek óra közepén tör rám a pszichés roham, mert nem tudok megoldani egy feladatot. Könyörgöm, az elmúlt fél évem korántsem volt természetes. Üldöztek emberbe bújt feketeszeműek, beszélgetek Mihállyal és képzem az embereket. Nem egy matek óra az, ami kirúgja alólam a talajt.
Úgyhogy, ennyit az orvosokról meg arról, hogy mindent tudnak. Semmihez sem értenek, csak találgatnak. Épp azon gondolkodtam az imént, hogy beállok már orvosnak. Kábé olyan, mint egy lottó.
Bűntudatom volt és még van is, lesz is egy darabig. Van egy lány, aki már négy éve szerelmes belém én pedig alkalmanként semmibe veszem az érzéseit, mert egyszerűen nem passzolunk egymáshoz és ezt nehéz elfogadni mindkettőnknek, pedig jól tudjuk, hogy így van. Annyira kitartó és hiába vágtam a fejéhez, hogy lehet, hogy még szeretőnek sem lenne jó, ennek ellenére ezen a csodás napon hazafelé menet kezdtem teljesen mindenben elveszteni a hitem. A liftajtót fogva lepergett előttem minden reményem és éreztem, ahogy a negatív kisugrázás megeszi a pozitívat. Aztán mikor kiszálltam a liftből, megfordultam és az ajtónk előtt találtam magam, a kérdőjelet pedig a fejem fölött. Egy levél volt begyömöszölve a levelesbe, arra várva, hogy megfogjam és megnézzem kitől jött. Amanda. Az azelőtti napokban egy szót sem beszéltünk egymással, levegőnek néztük a másikat, fogalmam sincs miért, néha ránk szokott ez törni. A szülei imádnak engem, az apja folyton azt kérdezgeti tőle, hogy mikor fogok már menni hozzájuk, mert régen látott.
Mindenesetre, a borítékban egy lap volt, teleírva jókívánságokkal valentin napra, olyan idézetek, amelyek a múltat húzták belőlem ki és ha ez nem lett volna elég, ott figyelt egy plüss kutya is egy szívvel. Felnyögtem. Nem tellett tőlem más, nem tudtam ugrálni a boldogságtól, inkább az jutott eszembe, hogy én még annyit se mondtam neki, hogy "fuck, boldog valentin napot" és ez bűntudatot ébresztett. De ma megteszem. Megmondom neki. Azt mondjátok, lehet, hogy tévedek? Mégis összeillünk? A jövő bármit tartogathat. Hagyjuk, hadd folyjon a történet események szerint.

Holnap újra regélek valami szépről,,

Isolated Boy

Oldal: Guilt.
On our way the sun broke free of the clouds. - © 2008 - 2024 - mybadlythoughts.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat